Hírek

Intézeti hírek - 2018. szeptember 21, péntek

Kórházi-klinikai gyógyszerészek pécsi szakmai hétvégéje 2018

A pécsi rendezvény meghatározó célja a hazai intézeti gyógyszerellátásban aktívan működő szakmai műhelyek jó gyakorlatainak bemutatása és a tapasztalatok megosztása.

Idén immáron hetedik alkalommal került megrendezésre a PTE-GYTK Gyógyszerészeti Intézete és a MGYT-Kórházi Gyógyszerészeti Szervezetének Ifjúsági Állandó Bizottságának szervezésében a már hagyományosnak mondható kórházi-klinikai gyógyszerészek pécsi szakmai hétvégéje.

A kollégák részvételi kedve, az előző évekhez hasonlóan egyre növekvő, a kezdetekkor „klub délutánnak” indult szakmai rendezvényre az ország különböző pontjairól közel 110 résztvevő érkezett, akik 13 színvonalas előadást hallgathattak meg és tehették fel kérdéseiket.

A szakmai diszkurzus idei témái a betegre szabott gyógyszerosztás és az antibiotikum stewardship voltak.

Kórházi-klinikai gyógyszerészek pécsi szakmai hétvégéje 2018.

A szervezők újítása volt, hogy idén először egy online felület is a résztvevők rendelkezésére állt, ahol hasznos információkat érhettek el, kérdéseket tehettek fel az előadóknak és képeket is megoszthattak. A felülethez a regisztrációkor kapott névtáblán szereplő QR-kód beolvasásával férhettek hozzá az előadók és a hallgatóság a szakmai rendezvény alatt. Nagy örömünkre számtalan hasznos és gondolatébresztő kérdés került így elő, mellyel a szakmai hétvége programja még interaktívabbá vállt.

Az előadók között volt osztályvezető főorvos, számos főgyógyszerész és szakgyógyszerész, valamint szakgyógyszerész-jelöltek is lehetőséget kaptak az általuk végezett munka bemutatására.

A hallgatóságban a már végzett gyógyszerészek mellett a hazai gyógyszerészképző egyetemekről is érkezett 15 fő hallgató, akik remélhetőleg a diploma megszerzése után szívesen választanák a kórház-klinikai gyógyszerészi szakterületet.

Az első nap a helyes antibiotikum terápia gyakorlatát járta körül.

A rendezvény elején dr. Fittler András a szervezők nevében köszöntötte a résztvevőket, aki a szervezők nevében is megköszönte a rekordot döntő érdeklődést a konferencia iránt.

A szakmai hétvégét dr. Princz Gyula, Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, osztályvezető főorvosa „Egy klinikus üzenetei kórházi gyógyszerészeknek” című előadása nyitotta meg. Röviden vázolta napjaink nehézségeit a területen és megoldásként kiemelte az infekció kontroll bizottságok, illetve az antibiotikum stewardship működtetését a kórházakban, természetesen a kórházi-klinikai gyógyszerészek aktív szerepvállalásával.

A főorvos úr előadását dr. Órás Zsuzsanna szakgyógyszerész és dr. Takács Anna szakgyógyszerész-jelölt közös előadása követte „Antibiotikum terápiák optimalizálása - a gyógyszerészi intervenció eszközei a betegre szóló gyógyszerelés során címmel”. Bemutatták, hogy munkájuk során az antibiotikum felhasználás regisztrálására törekednek és aktívan részt vesznek a betegágy melletti osztályos munkában. Előadásukat érdekes esettanulmányokkal zárták, rámutatva, hogy orvos-gyógyszerész együttműködéssel megvalósítható az egyedi gyógyszerelés és a napi munka során felmerülő különböző problémák megoldása az antibiotikus terápia során is.  

A két előadást dr. Gyimesi Nóra szakgyógyszerész által koordinált interaktív megbeszélés zárta, mely során a résztvevők 4 csoportot alkottak: menedzsment, orvosi team, gyógyszerész team, infektológus team. A csoportoknak az volt a feladata, hogy olyan javaslatokat fogalmazzanak meg, melyek a döntéshozókat meggyőzik az antibiotikum stewardship teljes körű bevezetéséről.

A délután a „Gyógyszerészek szerepe az intézmény antibiotikum terápiájának kialakításában” témakörrel folyatódott, melyet dr. Gyuricza Anett szakgyógyszerész-jelölt „Infekció kontroll és antibiotikum stewardship az osztályos gyógyszerészi gyakorlatban” című előadása nyitott. Az antibiotikum felhasználás optimalizálására és a nozokomiális fertőzések visszaszorítására az infekció kontroll bizottságokon túl antibiotikum stewardship munkacsoportok működését javasolta.

Az előadás sorozatot közös előadásukkal dr. Holub Lili szakgyógyszerész és dr. Takács Gábor főgyógyszerész „Mi az antibiotikum stewardship? Hazai implementálásának lehetőségei” címmel zárták. Előadásukban külföldi irányelvek ajánlásait és azok bizonyítékszintjeit, továbbá hazai implementálási lehetőségeit ismertették.

A péntek esti vacsora során játékos, ugyanakkor gyógyszerész-szakmai vonatkozású feladatok során mérhették össze tudásukat és találékonyságukat a résztvevők. Mint minden évben a vetélkedő ismét osztatlan sikert aratott.

A szombati nap során a programsorozat a „Betegre szabott gyógyszerosztás kórházi bevezetése és a kapcsolódó klinikai feladatok” című blokkal folytatódott. Első előadóként a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Intézeti és Borostyán Gyógyszertár főgyógyszerésze dr. Higyisán Ilona az „Automatizált rendszer alkalmazásának tapasztalatai” címmel összegezte és értékelte a kórházukban lévő egyedi gyógyszerosztó automata HD MEDI működését, előnyeit, hátrányait. Majd azon kórházi kollégáknak is adott hasznos tanácsokat, akiknél a közeljövőben kerül bevezetésre a rendszer, mind a szükséges tárgyi, mind a jogszabályi feltételekkel kapcsolatban.

Következő előadó dr. Tiszai Zita a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Intézeti Gyógyszertárának szakgyógyszerész-jelöltje „A betegre szabott gyógyszerosztás az osztályos gyógyszerész szemszögéből” előadással egy érdekes és gyógyszerészi szemszögből nagy kihívást jelentő esetismertetéssel kezdte előadását, majd a személyes tapasztalatai alapján mutatta be az osztályos munkáját és a betegre szóló gyógyszerosztással kapcsolatos kihívásokat.

Harmadik előadóként dr. Richter Katalin a tatabányai Szent Borbála kórház főgyógyszerésze a „Betegre szabott gyógyszerosztás kórházi bevezetésének korai tapasztalatai” címmel mutatta be milyen út vezetett az egyedi betegre szabott gyógyszerelő automata pályázati kiírásától egészen a kórházi gyógyszertárba történő beüzemeléséig.

Az előadásokat dr. Gyimesi Nóra és dr. Vida Róbert által koordinált interaktív megbeszélés zárta, mely során a betegre szóló gyógyszerosztás és a gyógyszerészeti informatikával kapcsolatos rövid kérdőíves felmérés vitaindító eredményei és az interaktív felületen feltett, az előadókat megszólító kérdések kerültek interaktív megbeszélésre. 

Kórházi-klinikai gyógyszerészek pécsi szakmai hétvégéje 2018

A konferencia a „Robotika és informatika a betegbiztonság érdekében” című blokkal folytatódott, melyben dr. Botz Lajos a PTE Klinikai Központi Gyógyszertár főgyógyszerésze, „Adatvagyon értelmezése az egészségügyben a kórházi gyógyszerezéssel összefüggő adatelemzések lehetőségei” címmel tartott előadást, kiemelve a magyarországi kórházak informatikai rendszerének heterogén, zajos és strukturáltalan rendszerét. Felhívta a figyelmet a kórházakban lévő informatikai rendszerek orvosi és gyógyszerészi felületének mihamarabbi összehangolásának szükségességére.

Dr. Polics Éva, a komlói kórház főgyógyszerésze „Robotikai támogatással vagy anélkül?” című előadásában bemutatta az általa vezetett intézeti gyógyszertárban az idén nyáron beüzemelésre kerülő UnitDose automata beüzemelésének előnyeit, valamint az azt megelőző munkálatokat.

Ezt követően dr. Langer András a PTE KK Gyógyszertárának, szakgyógyszerész-jelöltje „A betegre szabott gyógyszerosztás egészség-gazdaságtani értékelésének metodikai kihívásai és módszertana” című előadásában a betegre szabott gyógyszerosztás gazdasági szempontú elemzésének szempontjaira mutatott rá.

A konferencia utolsó előadását dr. Süle András a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház főgyógyszerésze, „Legyen világosság! – A gyógyszeres terápiák betegszintű követhetőségének gazdasági és informatikai vonatkozásai” címmel tartotta, mely az egészségügyi költségek mérhetőségéről és betegszintű követhetőségét szemléltette.

A konferencia dr. Higyisán Ilona az MGYT-KGYSZ alelnökének köszönetével zárult, ahol megköszönte a szervezők színvonalas munkáját, valamint a magas részvételi arányt. Buzdította a résztvevőket a KGYSZ további rendezvényein való részvételre is. Majd elkészült a hagyományos csoportkép is, mely alább látható.

A pécsi rendezvény meghatározó célja a hazai intézeti gyógyszerellátásban aktívan működő szakmai műhelyek jó gyakorlatainak bemutatása és a tapasztalatok megosztása. Az idei év előadásai is bizonyították, hogy napjaink kórházi-klinikai gyógyszerészetének két meghatározó területén (antibiotikus terápia és betegre szóló gyógyszerelés) a gyógyszerész szakmának kulcs szerepe van a biztonságos és költséghatékony gyógyszeres terápia megvalósítása érdekében. Olyan gyógyszerészi feladatkörök, kompetenciák interaktív megbeszélésének lehettek részesei a résztvevők, melyek számos nyugati országban elterjedtek és elfogadottak egészségügyi társ szakmák és a finanszírozó által is. Bízunk benne, hogy hamarosan hazánkban is széles körben elterjednek ezen gyógyszerészi tevékenységek, egyre több tapasztalatot szerzünk és eredményeinket bemutatva mindezek létjogosultsága megkérdőjelezhetetlenné válik.

A szervezők köszönettel tartoznak az MGYT Kórházi Gyógyszerészeti Szervezetének a rendezvény támogatásáért.

A Gyógyszerészeti Intézet és a KK Gyógyszertár munkatársai

 

A rendezvény fénykép galériája itt tekinthető meg.

Előadások letöltése:
Prinz Gyula: Egy klinikus üzenetei kórházi gyógyszerészeknek

Órás Zsuzsanna, Takács Anna: Antibiotikum terápiák optimalizálása - a gyógyszerészi intervenció eszközei a betegre szóló gyógyszerelés során

Gyuricza Anett: Gyógyszerészek szerepe az intézmény antibiotikum terápiájának kialakításában

Holub Lili: Az antibiotikum stewardship hazai implementálásának lehetőségei

Takács Gábor: Az antibiotikum stewardship hazai implementálásának lehetőségei

Higyisán Ilona: Automatizált rendszer alkalmazásának tapasztalatai

Tiszai Zita: A betegre szabott gyógyszerosztás az osztályos gyógyszerész szemszögéből

Richter Katalin: Betegre szabott gyógyszerosztás kórházi bevezetésének korai tapasztalatai

Botz Lajos: Adatvagyon értelmezése az egészségügyben a kórházi gyógyszerezéssel összefüggő adatelemzések lehetőségei

Polics Éva: Robotikai támogatással vagy anélkül?

Langer András: A betegre szabott gyógyszerosztás egészség-gazdaságtani értékelésének metodikai kihívásai és módszertana

Süle András: Legyen világosság! – A gyógyszeres terápiák betegszintű követhetőségének gazdasági és informatikai vonatkozásai

 

Hírarchívum