Hírek

Egyéb hírek - 2020. július 23, csütörtök

„PhD VADEMECUM” - Dr. Molnár F. Tamás professzor tollából

Dr. Molnár F. Tamás professzor, a Műveleti Medicina Tanszék vezetőhelyettese, PhD- programvezető és számos téma konzulense úgy döntött, hogy a fiatal, vagy még csak reménybeli kutatók kezébe iránytűt ad.​ Az általa írt, megjelenés előtt álló „PhD VADEMECUM” című kézikönyv egyfajta bevezetés az orvosi, biológiai kutatás kezdeteibe. Munkájában kitér arra, hogyan lehet az eredményeket szabatosan, pontosan, a szakma írott és íratlan szabályait is betartva közölni. A PhD-értekezés a végeredmény, szó esik az oda vezető út cikkeiről és az előadásról is. Az MTA doktori címmel, valamint számos nemzetközi elismeréssel fémjelzett kutatói és oktatói tevékenységének tapasztalataiból gyűjtötte csokorba tanácsait, észrevételeit. Bő három évtizednyi hallgatóit, fiatal kollégáit, tanítványait, cikkei és könyvei olvasóit most sem hagyja cserben: a szakmai hibátlanságra való törekvése sem akadálya egyéni stílusának, amitől alkalmasint a szarkazmus sem idegen.

 

Schweier Rita írása

 

- Beszélgessünk kicsit a címről és a tervezett könyv műfajáról!

- A cím, azaz a Vademecum jelentése: vade mecum, azaz „vegyél, vigyél magaddal”. Régebben az ilyen címmel megjelent, zsebbe való, azaz magunkkal hordható, „felkapható” kötetecskék célja az önnevelés, a legfontosabb tudnivalók emészthető összefoglalása volt.

Ez a kis könyv hármas célt tűz maga elé. Az egyik az, hogy a PhD-ra készülő fiatal kutató, vagy a végzéshez közeledő egyetemi hallgató tudja, milyen struktúrában gondolkodjon, amikor a munkáját készíti, és azt milyen formába öntse. A formaadás nagyon fontos, és ebben a témakörben nem állunk jól könyvekkel sem itthon, sem külföldön. Ilyen rövid összefoglalóról angolul sem tudok, bár az ismeretek, mint tudjuk, korlátosak. A második cél a kutatómunkához óhatatlanul szükséges közlemények megfogalmazásához adható segítség, némi öngúnnyal a „tudomány gyártásának” a mikéntje. Miután a tudomány egy általános fogalom, ezért a szabályok meglehetősen generálisak, még ha az adott tudományág vagy a szubspecialitás törvényei itt-ott módosítanak is rajta, ám ez a szerkezeten nem változtat. Egy egyetemi tézis, vagy akár PhD-munka tagolása, felépítése és érvelési rendje ma sem lényegesen más, mint volt a 16-17. században. A cikkírás törvényei is évszázadosak, gerincét az arisztotelészi logika adja, a keretet a téma és az adott lap szabja. Én is, hasonlóan sok kutatótársamhoz - tudós a már halott kutatóból lesz -, úgy tanultam meg cikket írni, hogy rengeteget olvastam, majd elkezdtem utánozni, később pedig megérteni mások módszereit. Eleinte persze sok volt a fiaskó, aztán rájött az ember, hogy mik a szabályok, a sikeres taktika. Ne értsen félre, mindez értelmetlen és értéktelen a valódi mondandó, a közlendő tudományos tény nélkül. Amiről itt szó van, az a panír, a csomagolás.

A pavlovi megközelítésnél - addig csapkodom árammal a kutyát vagy a majmot, amíg az rá nem jön, hogy mi a helyes megoldás, azaz mi az, amit a kísérletező szeretne - számomra kedvesebb az az út, amin az irányelveket, a sarokpontokat előre közlik, ha másként nem, tanácsként. Ez a meggondolás vezetett arra, hogy a jó és a rossz tapasztalataim összegzését papírra vessem. A harmadik cél, avagy pillér pedig a tudományos előadással kapcsolatos útmutatás, mert hazai környezetben talán itt van a legtöbb javítanivaló.

A könyvecske műfaját segédletként, amolyan baráti segítségadásként tudnám definiálni, még pontosabban: egy laza esszé a tudomány gyártásának és „eladásának” tárgykörében. Azt szeretném, ha nem veszne el a könyvesboltok polcain – ha egyáltalán sikerül odakerülnie -, hanem kifejtené jótékony hatását, akár azt is, hogy kedvet csináljon a tudományhoz. Ez sokkal inkább terjesztői kérdés, mint alkotás-lélektani nüansz.

- Miért vállalta, hogy ír egy ilyen segédletet?

- Jelenleg öt PhD-témát vezetek nagy örömmel, és visszatekintve is sok „áldozatom” van ezen az úton, akiknek a tudományos pályára állításában tevőlegesen vettem részt. Nagyon sokszor bukkantak elő ugyanazok a problémák, kérdések, és hamar rájöttem, hogy ez alapvetően nem az ő hibájuk, elvégre a téma- és programvezető dolga volna az, hogy segítse őket, illetve egymástól is tanulnak. A magunk sara tehát, és nem tagadhatók a rendszerhibák sem. Soktényezős játszma ez. Azt gondoltam, hogy a tapasztalataimat, a gondolataimat közre kell adnom – ha másért nem, legyen vitaalap. Nyilván nincs nálam sem a Szent Grál, sem a Bölcsek Köve, de amit tudok, azt kötelességem közreadni.

Dr. Dévényi Tibor 1975-ben írta meg a „Dr. Ezésez Géza karrierje” című művét, tehát az út nem járatlan. 45 évvel ezelőtt, egyetemi hallgatóként ez rám is hatott, és hagyott bennem is nyomot. Könyvem témája hasonló, de kevésbé laza hangnemben íródott, témáját, a tudományos kommunikációt komolyan veszi, és jóval fegyelmezettebb, célorientáltabb. Dévényi munkája a megfoghatóbb, keményebb tudományok – kémia, biokémia – területén született, én pedig a klinikum felől közelítettem, hisz az a közegem, életterem.

- Nagyon olvasmányosra sikeredett a munkája, különös természetességgel fogalmaz, nyelvezete, stílusa élvezetes lehet bárkinek, korosztálytól függetlenül. Feltételezem, hogy nem gondolkodott túl sokat, hogyan következzenek egymás után a mondatai.

- A rövidség ellenére – vagy talán éppen ezért – sok időt vett igénybe a megírása, többszöri átszabással, tehát a lábmunka benne van. A legnehezebb - mint az köztudott -  annak a benyomásnak a keltése, hogy mindez spontán történik. Balzac, Scott, Jókai vagy Dosztojevszkij gondolatai érdemi változtatás nélkül kerültek papírra. Enyhén szólva is különbözik a munkastílusunk, a végeredményről pedig ne essék szó.

Tény, hogy van egy sajátos stílusom, ami van, akinek tetszik, és persze akad olyan is, akinek nem. Az elsődleges célom a fiatalok motiválása volt, hisz a tudomány egy jó játék, és élvezetes a művelése, még ha ez kívülről nem is mindig látszik. Erre csak az tud rávilágítani, aki belülről látja és aktív részese. Természetesen vannak ebben is keservek és bajok, de ez is a része. A csapdák egy részét el lehet elkerülni, és épp ezeket a trükköket, technikákat szerettem volna megosztani az olvasóval. 

- Említette, hogy immár két éve formálódik Önben ez az anyag.

- Legalább két éve. Érdekes lehet, hogy több olyan részlet, szövegdarab is szerepel benne, amely a PhD-hallgatóimmal, a fiatal kollégákkal való levelezésből származik. Ezeket helyenként átalakítottam, szerkesztettem, stilizáltam, általánosabb megfogalmazást adva nekik. 

- Az Ön által felvázolt tematika közül – laikusként gondolva - a legnagyobb kihívást talán az előadás jelentheti abból a szempontból, hogy ott a személyiség szuggesztivitása is fontos tényező.

- Valóban fontos, ám csak másodlagos szerepű. Az előadásban – ahogyan a PhD-értekezésben és a cikkben is – leginkább a tartalom, maga az anyag a lényeges, a forma csak utána következik, hisz a tudomány lényege az új tudás, a minőségi információ létrehozása és átadása. A segédlettel valójában nem teszek mást, mint a „külsőt a belbecshez igazítom” - akár egy stylist -, azaz segítek a megfelelő ruha, hajviselet kiválasztásában, ami nem feltétlenül a csillogást, az áramvonalasságot jelenti

Úgy tapasztaltam, hogy egy-egy TDK-előadás vagy hasonló prezentáció sokszor nem üt akkorát, amekkorát a tartalom indokolna, csak mert senki sem mondta el a hallgatónak, előadónak, hogyan komponálja meg, adja elő az anyagát. Pedig a témakörben bőven lehet találni mintákat az online térben, például a youtube-on is. A TED-előadások kiváló példák erre, csak épp a trükköket nem bolond senki elárulni. Én erre teszek kísérletet. A PhD-értekezés más, bár a tartalom és a forma közötti egyensúlykeresés itt is központi jelentőségű.

Az, hogy ki, milyen előadó, mennyire szuggesztív, többé-kevésbé adottság kérdése, bár sokat lehet javítani az előadásmódon. Ha a politikusoknak megy, miért lenne a kutató kivétel? Tudjuk ugyan, hogy a nagyszerű tudósok közt is voltak csapnivaló előadók, ám ez ne legyen kibúvó a jobbra való törekvés kötelme alól.

- A tervek szerint a pécsi és a szegedi orvoskar együttműködésében valósul meg a könyv kiadása. Várható, hogy szerte az országban fellelhető lesz majd?

- Az a vágyam, hogy a hazai könyvesboltok mindegyikében kapható legyen, de ez már a karok vezetőségének a döntésén, illetve a lehetőségein múlik. Azt érdekes lenne látni, hogy a piac, a legnagyobb kritikus miként reagál rá. A tervek szerint 2021 áprilisában tartják Szegeden az Országos Tudományos Diákkör Orvosi-és Egészségügyi Tagozatának a konferenciáját, és az elképzelések szerint ott minden résztvevő – a hallgatók, a jövő tudósai, valamint az ő tutoraik, mentoraik – kézhez kapja a könyvet.

- Vannak még hasonló elképzelések, megszületésre váró művek, írások a tarsolyában?

- Igen, sok a házi feladatom. Itt, az anyaintézetemben, a Műveleti Medicina Tanszéken egy tankönyvet vagy jegyzetet készítünk, amit egy éven belül szeretnénk megjelentetni. Most zajlik a Littmann-féle sebészeti műtéttan könyv új kiadása, fejezeteim kéziratát nemrég küldtem vissza. A nemzetközi szcénában, a mellkassebészeti cikkeken kívül több orvostörténeti és interdiszciplináris munka is az asztalomon van, miközben az MTA Interdiszciplináris Történeti Bizottsága is sok feladatot ad. Izgalmas kihívást jelentenek a folyó tudományos, kutatási programok is. Ezek között a legkedvesebbek azok, amik a PhD-hallgatóimhoz kötnek.

Hírarchívum