Hírek

Sajtószoba - 2017. március 31, péntek

„A betegség helyett az egészséget tartjuk a fókuszban”

- beszélgetés dr. Varga Józseffel, az Egészségpszichológiai Konzultációs Szolgálat vezetőjével

Az orvosi hivatás amellett, hogy tartós örömforrást jelent művelőjének, a leginkább megterhelő hivatások egyike, hisz a sikertelenségek, a veszteségek is részét képezik. Mind a munka jellegében, mind az orvos személyiségében jelen vannak olyan rizikófaktorok, amelyek fel nem ismerése vagy elhanyagolása súlyosan veszélyeztetheti a testi és a lelki egészséget.  Emiatt a rekreációra, az egyensúly megőrzésére különös gondot kellene fordítani, ami nem mindig történik meg.

A medikusokban már a képzés kezdetétől fontos kialakítani az egészségtudatos magatartást, hogy felismerjék a rizikófaktorokat, a konfliktusokat, és tudják azokat kezelni, megoldani. Ebben nyújt segítséget a Dékáni Hivatal hallgatói jólléti szolgáltatásaként működő, idén tíz éves jubileumát ünneplő Egészségpszichológiai Konzultációs Szolgálat, melynek a Magatartástudományi Intézet ad otthont. A kerek évforduló kapcsán beszélgettünk a megelőzés és a felismerés jelentőségéről a szolgálat vezetőjével, dr. Varga József egyetemi adjunktussal.

 

Schweier Rita írása

 

-Milyen előzményekre vezethető vissza az, hogy a szükségét látták egy ilyen szolgálat működtetésének?

-Amikor fiatal orvos voltam, idősebb munkatársaimhoz rendszeresen jöttek hallgatók, hogy pszichológiai segítséget kérjenek nehéz helyzetekben. Később engem és kollégáimat is megkerestek a problémáikkal, ez a fajta segítségnyújtás tehát már több évtizedre nyúlik vissza az orvoskaron, és az életemben is. Akkoriban a tanácsadás, az egészségpszichológiai szemlélet még ismeretlen fogalom volt az orvosi gyakorlatban, ennek megfelelő keretek sem léteztek. A hallgatóknak nyújtott segítséget terápiának, pszichoterápiának hívtuk. Dokumentálni is csak hagyományos orvos-beteg kapcsolatként lehetett, aminek az akkori, a pszichológiai problémák iránt kevésbé elfogadó légkörben érthetően nem örültek a hallgatók. Hiányzott az egyetemen az a szolgáltatás, ami nem gyógyító kapcsolat keretében, és nem patológiás szemlélettel tekint a pszichológiai problémák – és nem mentális zavarok – miatt hozzánk fordulókra. Nagy többségük ugyanis a szó orvosi értelmében egyáltalán nem beteg. Egyre inkább szükségét éreztük annak, hogy kialakítsunk egy tanácsadó szolgálatot, ami a mindennapi élettel együtt járó pszichológiai nehézségek megoldásában nyújt segítséget a hallgatóknak, felnőtt és felelősségteljes, egészséges személyeknek tekintve őket.

-Sikerül meghúzni a határvonalat azok között, akiknek elégséges a konzultáció, és azok közt, akiknek már gyógyító kapcsolatra van szükségük?

-Ez nem minden esetben könnyű, de vannak kritériumok és szempontok arra vonatkozóan, hogy megítéljük a hallgató pszichológiai funkcionálását. Elsősorban azoknak tudunk segíteni tanulmányi, magánéleti, és egyéb problémáik megoldásában, akik – nehézségeiktől eltekintve – kézben tudják tartani az életüket: ellátják feladataikat, társas kapcsolataik is vannak, mindennapi életvezetésüket  kontrollálni, irányítani tudják. Azoknál a fiataloknál azonban, akik súlyos szorongással, depresszióval, krízissel, vagy más mentális zavarral küzdenek, formális orvos-beteg kapcsolatra van szükség, ami a konzultáció lehetőségein kívül esik. A „súlyos” jelző itt azt jelenti, hogy a pszichológiai zavar jelentősen károsítja a fiatal valamely életterületét, és jelentősen akadályozza szokásos funkcionálását. Hatással lehet a tanulására, a munkavégzésére, a társas kapcsolataira, amelyek ily módon érzelmi konfliktusok, viselkedészavarok forrásaivá válhatnak.

Az „egészségpszichológiai” szemlélet arra utal, hogy a hallgatókkal való kapcsolatban, a segítségadás módszereiben nem elsősorban az elégtelen, hibás működésre figyelünk, hanem a betegségközpontú nézőpont helyett az egészséget tartjuk a fókuszban. Azaz arra figyelünk, hogy melyek azok a lélektani mechanizmusok bennük, amelyek segítségével a kiegyensúlyozott, egészséges állapot helyreállítható és megőrizhető. Ez egészen másféle szemlélet a patológia-centrikus látásmódhoz képest, hisz utóbbi azt vizsgálja, ami elromlott az emberben, és azon próbál javítani. Egészségpszichológiai szemléletünk alapja - és konzultációink egyik kritériuma is – az, hogy olyan fiatalokkal foglalkozzunk, akik egyrészt felelősséget tudnak vállalni, másrészt tenni is tudnak önmagukért. Képesek arra, hogy saját erőforrásaikat mozgósítva, a konzulens segítségével megoldjanak egy problémát, megküzdjenek az adott helyzet nehézségeivel.

-Milyen típusú nehézségekkel keresik meg Önöket?

-Alapvetően három nagy csoportja van a problémáknak, az első a tanulmányokkal kapcsolatos. Gondot jelent a tananyag mennyisége, a sok vizsga is, azonban inkább a személyiség működésével függ össze, hogy a hallgató nehezen tud a kihívásokhoz alkalmazkodni. Rendszerint az önbizalomhiány, a motiváció hiánya, a halogatás, a nem megfelelő tanulási stratégiák állnak a háttérben. Intenzív szorongás léphet fel egy rosszul sikerült vizsgaidőszak vagy bukás miatt, a félév elvesztésének veszélye félelemérzetet kelthet.

A problémák másik köre életkorukból, a személyiségfejlődés aktuális szakaszából, a felnőtté válásból fakad, és többnyire kapcsolati jellegű. A párkapcsolati kudarcok, krízisek sorolhatók ide: a szakítás, a veszteség feldolgozásának nehézségei, amikkel a barátok és a család segítségével sem tudnak megbirkózni. Előfordul még – viszonylag jelentős számban – a baráti kapcsolatok elégtelensége, hiánya is, a magányosság, illetve a szülőkről való leválás konfliktusai.

A pszichológiai problémák harmadik csoportjába az orvosképzés sajátos stresszorai tartoznak. Az orvosi szocializáció folyamata messze több, mint tanulmányi követelmények teljesítése. A hallgatók szembesülnek az élet elmúlásával, a holttestekkel, a szenvedéssel, a haldoklással, az emberi lét esendőségével, az egészségi állapot súlyos romlásával. Ezek az élmények érzelmileg megterhelőek lehetnek, és a hallgatók a formális oktatásban kevés segítséget kapnak megfelelő kezelésükhöz, feldolgozásukhoz. A biomedikális jellegű oktatásban és kurrikulumban a pályaszocializáció hasonló megterhelései gyakran a tanulmányi gondok mögé bújtatottan jelennek meg.

-Tíz év távlatából elmondható az, hogy a hallgatók ma már bátrabban fordulnak Önökhöz?

-Sok hallgató ismeri a szolgáltatásunkat, nagy részük azonban vélhetően nem hallott erről a lehetőségről, vagy egyszerűen nincs szüksége segítségre. Törekszünk rá, hogy jelen legyünk a kar fórumain, médiafelületein. Minden tanév elején e-mailt küldünk az évfolyamoknak, tájékoztatva őket a szolgálat elérhetőségéről, igénybevételének lehetőségéről. Jelen vagyunk az infomonitorokon, plakátjaink is vannak, és időnként szórólapokat is kihelyezünk. Az orientációs napon standunk van, és a hallgatói szolgáltatói irodákban is tudnak rólunk. Mindezek ellenére mindig találkozunk olyan hallgatókkal, akik már korábban megkeresték volna szolgáltatásunkat, ha ismertek volna minket. Ha valami nem tűnik fontosnak vagy aktuálisnak számunkra, akkor mindannyiunkra jellemző az, hogy könnyen átsiklunk fölötte, vagy észre sem vesszük. Egy lelkesedéssel teli első éves fejében az is megfordulhat, hogy ugyan már, mikor lesznek nekem ilyen problémáim? A percepciós szelekció vagy torzítás is benne lehet abban, hogy sokak számára ismeretlen marad a konzultációs szolgálat.

Az orientációs napon az angol és a német programosok közül sokkal többen megállnak a standunk előtt érdeklődve, mint a magyarok. Tavaly ősszel mindössze két magyar jött oda hozzánk – ellentétben a huszonegynéhány külföldivel – vetettek egy pillantást a standra, majd továbbálltak. Ennek hátterében minden bizonnyal az a szociokulturális különbség áll, ami az egyes kultúrákban az érzelmi nehézségekhez való viszony eltéréseiben nyilvánul meg. A hazai kultúra még mindig kevésbé fogadja el a pszichológiai problémákat az élet normális velejáróinak. Nálunk még gyakran stigmát jelent, ha valakinek pszichológiai nehézségei vannak, szégyellni valónak tartják, címkézik, minősítik. A nyugat-európai kultúrában ez sokkal inkább természetes része az életnek, amelynek megoldásához megvan a megfelelő szolgáltatás, ahol segítséget lehet kérni.

Számunkra – vagy inkább a hallgatók számára – fontos, hogy a szolgáltatásunk minél ismertebb legyen, ennek érdekében igyekszünk kapcsolatot tartani a kar intézményeivel, és időközönként tájékoztatókat is tartunk. Nagy öröm számunkra, hogy a kar vezetése tisztában van a konzultációs szolgáltatás fontosságával, elismeri és minden vonatkozásban támogatja is a munkánkat.

-Azért is nehéz mérni az Önök ismertségét, mert sokan lehetnek olyanok, akik hallottak ugyan a szolgálatról, de úgy vélik, képesek egyedül megküzdeni a gondjaikkal, vagy éppen a stigmatizáció tartja vissza őket.

-Ez gyakran van így a mindennapi életben is, hisz hány olyan ember van, aki pontosan tudja, hogyan kérhetne segítséget, hova fordulhat a problémáival, mégsem él a lehetőségekkel, mert meggyőződése, hogy saját magának kell megbirkóznia velük. Ez alapjaiban így is van, hisz mindenkinek magának kell a gondjait megoldania, azonban ha erre önerőből nem képes, az érett és felnőtt viselkedés ennek belátása, és a segítség lehetőségeinek keresése.

-Van arra vonatkozóan számszerű adat, hogy hányan kopogtattak a szolgálatnál az elmúlt tíz évben?

-Kezdettől fogva három nyelven folytatjuk a konzultációt, a magyar mellett angolul és németül is, így a karon tanuló összes hallgató hozzáfér a szolgáltatásunkhoz. Évek óta évi kétszáz óra fölött van a konzultációs alkalmak száma – tavaly csaknem 240 óra volt – ami évente 75-80 hallgatót jelent. Egy hallgatóval átlagban 3-4 alkalommal találkozunk.

A külföldi hallgatóknál a beszélgetés elején említett stresszorokhoz hozzáadódnak még a szociokulturális adaptáció, vagyis egy számukra idegen ország közegébe való beilleszkedés nehézségei is. A német programos hallgatóknál ez kevésbé szembetűnő, hiszen a német és a magyar kultúra nem esik távol egymástól. Az angol programon tanulók háttere ennél már jóval sokszínűbb. Jól érzékelhető az, ha valaki már több évet eltöltött külföldön – más egyetemen, vagy kiküldetésben a szüleivel – így tapasztalatai révén jóval könnyebben alkalmazkodik a magyar viszonyokhoz, fejlettebb adaptációs készségekkel rendelkezik, mint azok, akik közvetlenül érettségi után szakadnak el a családtól, az otthoni környezettől, és jönnek Magyarországra tanulni. A családtól, a barátoktól való elszakadás a nem pécsi, azaz a vidékről érkező hallgatóknál is gyakran okoz érzelmi nehézségeket.

-Mekkora csapat dolgozik a segítségadásban?

-Jelenleg öt pszichológus munkatársunk van, pszichoterapeuta szakorvosként egyedül vagyok a csapatban, szakmai vezetőként. Munkánk szupervízióját dr. Kállai János látja el, vele együtt terveztük meg a konzultációs szolgáltatást tíz évvel ezelőtt. A dokumentáció kezelésében intézetünk egyik adminisztrátora segít nekünk.

-Létezik-e az ország más karain hasonló szolgáltatás?

-Ilyen formában, egészségpszichológiai keretben, nem tudok róla. A többi orvoskaron inkább pszichoterápiás ambulanciákon, vagy más jellegű tanácsadókban kínálnak segítséget a hallgatóknak. Működési modellünk azonban már felkeltette a kollégák érdeklődését.

2015-ben, a Pécsett rendezett Magatartástudományi Napokon beszámoltunk a konzultáció aktuális állásáról, tartottunk egy workshopot is a többi orvoskar azon szakembereinek, akik szerették volna megismerni a szolgáltatásunkat, és hasznosítani a tapasztalatainkat.

Számunkra az előrelépést most az jelenti, hogy a Pécsi Tudományegyetem többi karán is a mi modellünk szerint valósul meg egy angol nyelvű hallgatói tanácsadó szolgáltatás a külföldi hallgatók számára. A BTK Pszichológiai Intézetének munkatársaival együtt várhatóan bennünket bíz majd meg az egyetem vezetése ennek működtetésével. Ez elismerést és bizalmat is jelent.

-A tapasztalatok birtokában, szakmai szempontból vizsgálva, van-e még mit tökéletesíteni ezen a modellen?

-Munkánkban a stresszkezelés, a pszichoterápiás segítségnyújtás módszereit használjuk, természetesen nem a gyógyítás, hanem az egészségmegőrzés, a személyiségfejlődés céljainak megfelelően. Rendszeresen felülvizsgáljuk a munkánkat, és belső továbbképzéseket, esetmegbeszéléseket tartunk. A hallgatói elégedettség mérésének módszerét is kialakítottuk. A konzultáció az egyetem intézményébe ágyazódik, egy olyan szociokulturális közegbe, amelynek megvannak a maga normái, játékszabályai, szokásai, viselkedésmódjai. Közvetett célunk, hogy tevékenységünk hatással legyen a kar, mint intézmény működésére is. Ez alatt azt értem, hogy a kar megjelenítse és közvetítse azokat az értékeket is, amiket munkákban képviselünk, ezzel is segítve a hallgatókat orvossá válásuk folyamatában.

Az egyetem egyik feladata a rábízott fiatalok professzionális szocializációjának segítése egy társadalmilag kiemelkedően értékes hivatásra. Biztonságos és támogató légkörben könnyebb megbirkózni az orvosképzés stresszoraival is. A rutin oktatásban a hallgatók érzelmi reakcióinak kezelése alig kap teret, pedig azok meghatározóak orvossá válásukban.

-Konzultációikat igénybe veszik-e a kar oktatói is?

-Természetesen számukra is felkínáljuk ezt a lehetőséget, a honlapunkon is jelentkezhetnek, de kevesen élnek vele. Ugyanakkor – informálisan – tudunk róla, hogy lenne rá igény. Talán erősebb bennük az a sztereotípia, hogy domináns helyzetben – oktatóként – stabilnak és erősnek kell mutatkozniuk. Az egyéni konzultáció mellett stresszkezelő vagy relaxációs csoportokat is kínálunk számukra. Nagyon pozitív visszhangja volt a dékáni hivatalok munkatársai számára tartott 12 órás stresszkezelő kurzusunknak, amin szép számmal jelentek meg érdeklődők. Mivel többféle elemet is tartalmazott, így mindenki megtalálhatta benne a hozzá legközelebb álló módszereket. Fiatal kollégáimmal már a folytatást is tervezzük, bízva abban, hogy egyre több egyetemi munkatárs csatlakozik valamelyik programunkhoz.

Hírarchívum