Hírek

Egyéb hírek - 2021. március 9, kedd

“Mindhárom workshopról úgy jöttem el, hogy szívesen maradtam volna még”

“Hogyan tegyük aktívvá a tanulást a virtuális tanteremben?” címmel dr. Fischer Krisztina, a Harvard Medical School elismert kutatója és oktatója három oktatói készségfejlesztő workshopot tartott karunkon az elmúlt hónapokban, az utolsó online kurzus február 9-én zajlott. Az előadóval, dr. Füzesi Zsuzsannával, a Magatartástudományi Intézet egyetemi tanárával és dr. Csathó Árpád intézetigazgatóval összegeztük a tapasztalatokat, és beszélgettünk a további együttműködés lehetőségeiről.

 

Schweier Rita írása

 

Dr. Fischer Krisztina számára a workshopok legpozitívabb tapasztalatát az egymás véleményére épülő, együttes gondolkodás jelentette. Mivel a résztvevők nagyon különböző területekről érkeztek - a Biofizikai Intézettől a Szívgyógyászati Klinikáig -, ezért az együttlét különleges lehetőséget nyújtott az egymástól való tanulásra.

- Az esetalapú tanulás egy olyan módszer, amelyet mindenki a saját tanítási igényeinek megfelelően alkalmazhat, változtathat. Ha adtunk olyan ötletet egymásnak, amelyet aztán a saját óráinkon kipróbálhatunk, akkor a workshopok elérték a céljukat. Volt egy fontos elem, amit “eltettem” magamnak a beszélgetésekből, ez pedig az volt, hogy kísérletezzünk bátran az esetek felhasználásával. Kezdjük akár egy, a témánkhoz kapcsolódó, de nem egyszerűen megválaszolható kérdéssel, majd a diákok válaszai alapján bővítsük ezt esetté a későbbi órákon, amivel tovább gazdagíthatjuk az esetalapú tanítás felhasználási körét is.

- Mennyire voltak aktívak a résztvevők, kellően bevonódtak-e az esetalapú tanulás folyamatába?

- Nagyon aktívak voltak, együtt gondolkodtunk, tanultunk egymás tapasztalataiból. Minden alkalommal tanultam én is valami újat. Az esetalapú beszélgetés során van néhány biztos pont, amit érinteni kell a közös munka során, de hogy ezekre a pontokra hogyan jutunk el, az azon múlik, hogy a résztvevők mit adnak hozzá a beszélgetéshez. Minden várakozásomat felülmúlta ennek gazdagsága.

- Ön, személy szerint hogyan érezte magát a „pécsi közegben”?

- Különleges élmény volt részt venni a workshopokon. A beszélgetések hangulata, a válaszok különbözősége, a résztvevők nyitottsága nagyon inspiráló volt. Mindhárom workshopról úgy jöttem el, hogy szívesen maradtam volna még. Szeretném megköszönni a támogatást és a jó hangulatú csapatmunkát dr. Füzesi Zsuzsanna professzor asszonynak, dr. Csathó Árpád docens úrnak, dr. Farkas József adjunktus úrnak és Varga Zsuzsannának, a Dékáni Hivatal vezetőjének.

- Szó esett a további együttműködés lehetőségéről is – ez újabb kurzusokat jelent?

- Igen, dr. Füzesi Zsuzsannával és dr. Csathó Árpáddal tervezzük, hogy további workshopok keretében folytatjuk a közös munkát az oktatási és a kutatási témákban. Ezek jó példaként szolgálhatnak arra, hogyan induljunk el egy orvosképzést érintő kutatási témában, milyen módszereket használjunk, vagy éppen kerüljünk el, hogyan kutassunk irodalmat, avagy készítsünk kutatási kérdőíveket.

- Tudják-e már ezek indulási időpontját?

- Nincsenek még konkrét időpontok, valószínűleg az őszi szemeszterben indulnak önállóan, vagy egy rövid kurzus formájában.

- Különböznek-e majd a mostani workshopoktól?

- Olyan szempontból mindenképp hasonlítanak majd a mostaniakhoz, hogy eseteket fogunk használni a témák bemutatására. Annyiban viszont különbözni fognak, hogy minden workshophoz tartozik majd egy-egy beadandó feladat, amit a workshop előtt kell elkészíteniük a résztvevőknek. Ilyen feladat lehet egy kutatási téma adott módszerrel való felvázolása, vagy egy kérdőív elkészítése. A kurzus során ezeket a feladatokat megbeszéljük, majd felhasználjuk őket egy olyan projekthez, amelyben a résztvevők a saját érdeklődésüknek megfelelő témában készíthetnek kutatási tervet.

Dr. Füzesi Zsuzsanna, a Magatartástudományi Intézet egyetemi tanára az együttműködés főszervezője volt, annak az operatív magnak a létrehozója, melynek tagjai remekül egymásra találtak.

- Dr. Fischer Krisztinával dékán úr ismertetett meg, aki úgy gondolta, hogy találhatunk együttműködési lehetőségeket az oktatási módszertan fejlesztésének területén. Vonzó lehetőség volt egy bostoni kolléganővel együtt dolgozni, megismerni egy más országban, más egyetemen tanító oktató e téren szerzett tapasztalatait. Fischer doktornő szakmai tevékenysége és személyisége garancia volt a sikerre. Aki akár csak online is találkozott vele, tapasztalhatta, mennyire kedves, nyitott, mások véleményére odafigyelő, proaktív személyiség. Varga Zsuzsannával, a Dékáni Hivatal vezetőjével - aki ugyancsak az Orvosi Oktatásfejlesztési és Kommunikációs Tanszék munkatársa - nem volt kétségünk afelől, hogy jól fogjuk érteni egymást a közösen meghatározott célok megvalósítása során. Ez teljes mértékben be is igazolódott, és az újonnan bekapcsolódó szereplőkkel, dr. Csathó Árpáddal, a Magatartástudományi Intézet igazgatójával, valamint dr. Farkas Józseffel, az Anatómiai Intézet egyetemi adjunktusával kialakítottuk a szervezést bonyolító, operatív magot, és nekiláttunk a 2020 decemberétől 2021 februárjáig tartó oktatói készségfejlesztő workshopok lebonyolításának.

- Nyitottság fogadta a kezdeményezésüket?

- Igen, ami nem lepett meg, hiszen 2013 óta, amióta szervezünk hasonlókat, mindig sokan jelentkeznek. Ez azt mutatja, hogy az ÁOK oktatói készek az új típusú tudás, módszertan befogadására, és mi is igyekszünk komolyan venni a feladatunkat. Mindent megteszünk azért, hogy úgy érezzék, megéri a befektetett idő, amit ezekre a találkozókra szánnak. Mindig meghat, ha látom, érdeklődéssel vannak felénk. Az első felhívásunkra 90-en jelentkeztek, köztük - nagy örömünkre - oktatásszervezést segítő munkatársak is. Mindannyiunk munkája fontos ahhoz, hogy élet- és élményszerű oktatást tudjunk megvalósítani, ami segíti a tudás beépülését. Élményszerű pedig akkor lesz az oktatás, ha azt mindenki izgalmasnak tartja, nemcsak a hallgató, hanem az oktató is.

- A résztvevőktől milyen visszajelzések érkeztek?

- A többségnek tetszett a módszer, elgondolkoztatta őket, hogyan lehetne a saját oktatásukba is beépíteni a hallottakból. Már önmagában a módszer is tanulságos volt, az, ahogyan Fischer doktornő előkészítette, vezette és bevonta őket, majd összegeztette a tapasztalatokat. A valódi eredményesség később mérhető majd le abból, hányan kísérleteznek hasonló módszertannal a saját oktatási gyakorlatukban.

Fontos annak a vizsgálata, hogy amit és ahogyan tanítunk, az vajon eredményes-e, lesz-e belőle valódi, hosszabb távon is értékelhető, használható tudás a 21. században. Az pedig csak hab a tortán, ha nyitott, innovatív, kritikus gondolkodású, a folyamatos változásokhoz adaptálódni képes fiatal szakembereket, együttérző orvosokat nevelünk. Ehhez nekünk is fel kell nőnünk.

A kar stratégiai tervében szereplő pillérnek, a Tanulási kultúra koncepciónak fontos részét képezik azok a workshopok, amik az új pedagógiai módszerekre, megközelítési módokra világítanak rá. Munkacsoport is létrejött ezek szervezésére, összefogására, melynek vezetője dr. Csathó Árpád, a Magatartástudományi Intézet igazgatója, aki társ-facilitátorként volt jelen az elmúlt három kurzuson.

- Mit jelentett ez a társ-facilitátori szerepkör?

- Az én esetemben valószínűleg a „csendestárs” a legtalálóbb kifejezés. Egy olyan személy, akire egyrészt a workshopot vezető facilitátor, másrészt a résztvevők is számíthatnak, mint egy olyan közvetítőre, aki tájékozott az adott témában, és elég jól ismeri azt a munkahelyi, szakmai környezetet, ahonnan a résztvevők érkeznek. Ezen kívül talán az sem baj, ha a résztvevők jelentős részét személyesen is ismeri, így bizonyos pontokon könnyen be tud kapcsolódni a téma megbeszélésébe, és közelebb tudja azt vinni az érdeklődési körükhöz. Segítségével a közös munka gördülékenyebbé válhat. A társ-facilitátor emellett a facilitátor „kiterjesztett figyelme” is, vagyis segít, ha valamilyen történés elkerüli a társa figyelmét a sokszor nagy létszámú csoporton belül, vagy akár a kiscsoportos munka során. Fontos megjegyeznem, hogy nem voltam ebben a szerepkörben egyedül, dr. Farkas József nagyon sokat segített.

- Mit gondol, a résztvevők milyen arányban hasznosítják majd a workshopokon megszerzett tudást?

- Ezt szinte lehetetlen megjósolni, hiszen számos formában integrálható a kurzusok során szerzett tapasztalat. Megjelenhet oktatási attitűdként, de konkrét pedagógiai eszközként is. Az attitűd vonatkozhat a nyíltságra, az interaktivitásra, a közös gondolkodás szeretetére, amit Krisztina a három workshop során rendkívül hitelesen, és óriási rutinnal képviselt. Ugyanakkor a workshopon bemutatott számos módszertani elem közvetlenül is átvehető. Ha összegeznem kellene, hány kisebb, illetve nagyobb pedagógiai eszköz szerepelt a kurzus palettáján, akkor biztosan több lenne, mint tíz. A módszer fő irányát természetesen az esetalapú megközelítés adta, ami mindenki számára ismerősen, otthonosan cseng az orvosképzésben, de beleláthattunk ennek a módszertannak az innovatív, kreatív használatába is. Mindezt online formában tehettük, aminél jelenleg nincs kardinálisabb és időszerűbb pedagógiai kihívás.

A workshopon tanultak közül igyekszem én is több módszertant átvenni, bár egyelőre még csak óvatosan, és inkább a fakultatív kurzusaim során. Próbálok legalább egy, de néha két esetet is előkészíteni, használom az online kiscsoportos rendszert, és a szavazási technikákat. Színesebb, kedélyesebb órákról tudok beszámolni az első tapasztalataim alapján, és bízom abban, hogy az aktuális anyagot közelebb sikerült vinnem a hallgatókhoz. Az azonban már az első órán kiderült, hogy az átadott anyagmennyiség, pontosabban a tényszerű ismeret megosztása drasztikus mértékben csökkent az interaktív esetmegbeszélések, illetve a kérdéseken alapuló tananyag-feldolgozás miatt. Egyelőre úgy érzem, hogy ez nem az az ár, amit ne „fizetnék ki” egy hatékonyabb, mélyebb szakmai feldolgozást lehetővé tevő óráért. Remélem, hogy a későbbiekben a rutinosabban, jobban kidolgozott háttéranyagokkal a tényanyagvesztés kockázata is csökkenni fog.

- Miként része ez a kar stratégiai tervében szereplő pillérnek, a Tanulási kultúra koncepciónak?

- Közvetve és közvetlenül is szerves része. A közvetettség alatt azt értem, hogy a workshop olyan oktatási szemléletmódot képviselt, amely igazi kulturális nyitásnak tekinthető. Egy olyan nyitási folyamat része, melynek során oktatási módszereinknek erősödik az interaktív, problémafókuszú jellege. Sokszor elhangzott már ennek a folyamatnak a jelentősége a gyakorlatorientált oktatás, az intenzívebb tananyag-feldolgozás vonatkozásában. Azt talán kevésbé említettük eddig, hogy az új módszerek szerepe nemcsak az, hogy az információt máshogy közvetítsék, hanem az is, hogy oktatási mintát jelentsenek. Mégpedig olyan mintát, amelyet a végzett hallgatók a későbbiek során felhasználhatnak. Az egészen biztos, hogy használni fogják, ha nem is a katedrán állva, de akár egy fiatalabb kolléga, akár egy beosztott tanítása során.

Közvetlen részének pedig azért gondolom, mivel a PotePillars Pedagógiai módszertan alprogramján belül egy konkrét csoport foglalkozik az esetalapú tanulás modern módszertanának az áttekintésével, és a workshop témája ehhez nagyon szorosan illeszthető. A csoport egyébként már elkészítette az első néhány hónapos munkájának az összegzését, amit hamarosan a PotePédián is megtalálhatnak az érdeklődő kollégák.

- Várhatók-e további kurzusok, Krisztinához hasonló, szuggesztív előadók meghívása a jövőben?

- Mindenképpen, hiszen ez egy régóta tartó folyamat. Az Orvosi Oktatásfejlesztési és Kommunikációs Tanszék - dr. Czopf László dékánhelyettes úrral együttműködésben - 2013 óta szervez workshopokat. Azt azonban szeretnénk még egy kicsit titokban tartani, hogy ennek a rendezvénysorozatnak mi lesz a következő témája, és ki a meghívott előadója.

Hírarchívum