Hírek

ALUMNI hírek - 2021. június 16, szerda

"Nehéz meghatározni, mennyi mindent kaptam az egyetemtől, szemléletmódot mindenképp"

Dr. Somogyvári Anikó 1974-ben kezdte meg a tanulmányait az akkori Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Budapestiként úgy gondolta, jó ötlet lesz Pécset választani, megismerni egy másik várost, másféle embereket. Szép emlékei vannak az itt töltött évekről, szeretett egyetemista lenni. Férjével aztán New Orleansban kezdtek dolgozni, a Tulane Egyetemen. Ott először alaptudományi, majd klinikai kutatásokat folytatott, később igazgatóként irányította az Onkológiai Intézet Klinikai Kutatási Irodáját, az idei év januárjától pedig önálló Clinical Research Consultantként dolgozik az egyetem Etikai Bizottságának, immár nyugdíjasként.

 

Schweier Rita írása

 

- Akkor, amikor kezdtem a pályám, az orvosi hivatás társadalmi megbecsülést élvezett, ezért is választottam, meg azért, mert a jó tanulók általában az orvosi, a jogi, a tanári, illetve a műszaki egyetemre jelentkeztek. Szerettem az egyetemre járni, sok jó professzorom volt, közülük is kiemelkedőek voltak az alaptudományok oktatói: dr. Flerkó Béla, dr. Szabó Dezső, dr. Tigyi József. A biofizika előadásokon időnként Ernst professzor is megjelent, az ő személyisége mindenkiben mély nyomot hagyott.

- Az egyetem elvégzése után hogyan alakult a szakmai pályafutása?

- Harkányban kezdtem dolgozni reumatológusként, azonban a férjem - aki az Anatómiai Intézet munkatársa volt - lehetőséget kapott arra, hogy New Orleansban, a Tulane Egyetemen, a Nobel-díjas Andrew Schally professzor laborjában dolgozzon, akivel a pécsi anatómusok gyümölcsöző kollaborációt ápoltak, én pedig feleségként követtem őt. A laborban aztán megismerkedtem az alaptudományi kutatásokkal, nevezetesen a neuro-endokrinológiával. Amikor három év után visszatértünk Magyarországra, folytattam a munkámat Harkányban, szakvizsgáztam reumatológiából. 1989-ben aztán ismét New Orleansba jöttünk, egy másik csoporthoz, melynek a vezetője Akira Arimura volt. Ő a Schally-csoport biológusaként kezdett új munkacsoport kialakításába. Az USA-Japán laborban újra beleástam magam az alapkutatásokba, egy újonnan felfedezett polypeptide fiziológiai hatását vizsgáltuk. Együtt dolgoztunk a pécsi egyetemmel is, ugyanis sok kutató töltött el éveket a Schally által vezetett laborban. A munkában partnerünk volt még a Semmelweis Egyetem és több japán egyetem is. Meghívott professzorként néhány előadást is tartottam a tokiói Showa Egyetemen, mivel velük partnerként szorosan együttműködtünk. Ennek az időszaknak a gyümölcseként nemzetközi újságokban 35 tudományos közleményem jelent meg.

Szerettem az alapkutatást, de hiányzott a betegekkel való közvetlen kapcsolat, így a 2000-es évek elején profilt váltottam, érdeklődési köröm elmozdult a klinikai kutatások irányába. Mivel nem volt engedélyem praktizálni, és úgy éreztem, hogy közel ötvenévesen már nem tudnék rezidensként tevékenykedni, ezért mesterfokozatot szereztem a Tulane Egyetemen egészségügyi menedzsmentből.

- Ezután pedig megpályázta az Onkológiai Intézet Klinikai Kutatási Irodájának igazgatói posztját.

- Igen. Ez az iroda főként a klinikai kutatások logisztikájáért felelős, fontos szerepet játszik a megfelelő klinikai gyógyszerkipróbálások kiválasztásában, az FDA által szabályozott véghez vitelben, biztosítja az engedélyek beszerzését, a koordinátorokat, segíti a fiatal kutatókat. Azaz biztosítja a klinikai kutatások hátterét a kezdetektől az eredmények közléséig.

Emellett konzultánsként részt vettem a Bone Marrow Transplant programban (őssejtbeültetés), valamint szakértőként az egyetem Etikai Bizottságában is, a klinikai tesztek engedélyezésének folyamatában.

- Az idei év kezdetén nyugdíjba ment, de gondolom, azóta sem tétlenkedik.

- Valóban nem, 2021 januárja óta mint önálló Clinical Research Consultant dolgozom, főként az egyetem Etikai Bizottságának.

- Van-e még kapcsolata egykori diáktársaival?

- Van, az egyik évfolyamtársammal sokat utazgatunk Európában, Észak-és Közép-Amerikában, a Karib-szigeteken. Vannak olyanok - mintegy húszan -, akikkel a Facebookon tartom a kapcsolatot. Sajnos a személyes kontaktus nem maradhatott meg köztünk, mivel nem sokkal az egyetem elvégzése után Amerikába jöttünk. Ha hazautazunk, akkor is általában a rokonaimmal találkozunk Budapesten.

- Mennyire van kötődése a pécsi egyetemhez, figyeli-e az itt zajló munkát?

- Csak részben követem a kutatómunkát, és főként az Anatómiai Intézetét, mivel a mostani és a korábbi intézetvezetőkkel is dolgoztam együtt, amikor alapkutatásokat végeztem.

- Mit, mennyit kapott a pécsi orvoskartól, mennyiben határozták meg az itt töltött évek, tapasztalatok a későbbi karrierjét?

- Nehéz meghatározni, mennyi mindent kaptam az egyetemtől, szemléletmódot mindenképp. Dr. Hámori Artúr professzor ezt így fogalmazta meg: „Azok alapján, amit itt tanulnak - felhasználván a szemüket, a fülüket, a szaglásukat és a tapintásukat -, a sivatag közepén is képesnek kell lenniük a diagnózis felállítására, segédeszközök nélkül. Persze tudjuk, hogy ez nem egészen így működik, de hiszek abban, hogy nemcsak laboreredményekre, CT- vagy röntgenfelvételekre kell támaszkodnia egy jó orvosnak, hanem a praxisban megtanultakra, megfigyeltekre is. A beteget mint egészet kell nézni, és nemcsak bizonyos szervét, amire panaszkodik.”

Fotó:

wikipedia.org/Tulane University

Hírarchívum