Hírek

Sajtószoba - 2021. június 22, kedd

Tovább erősödnek Pécs afrikai kapcsolatai

A Nigériai Nemzetvédelmi Főiskola (Nigerian National Defence College) delegációja egyhetes tanulmányútra érkezett Magyarországra, amit az Innovációs és Technológiai Minisztérium a budapesti nigériai nagykövetséggel közösen szervezett. Ennek részeként június 21-én a Pécsi Tudományegyetemre érkezett az afrikai delegáció.

Tarrósy István, a PTE Nemzetközi Igazgatóságának vezetője a látogatás kapcsán elmondta: „Egyetemünknek kiterjedt, élő afrikai intézményi kapcsolatrendszere van, ami abban is megnyilvánul, hogy egyre jelentősebb az afrikai kontinensről itt tanuló fiatalok száma. 2009 óta működik a PTE-n az Afrika Kutatóközpont, amelynek igen sokdimenziós a tevékenysége – ezeknek a tényeknek is köszönhető, hogy a delegáció egyetemünkre látogatott.”

Nigéria megbízott nagykövete, Őexc. Dr. Irele Modupe Enitan májusi kinevezése óta először látogatott Pécsre, és örömét fejezte ki, hogy az afrikai országból ideérkező hallgatók pozitív tapasztalatokat gyűjthetnek, és könnyen beilleszkednek. Szintén segítette a pécsi látogatást a PTE széles kutatási portfóliója, valamint a Magnus Aircraft jelenléte, utóbbi cég az afrikai együttműködéseken is dolgozik.

A tanulmányút kitűzött célja elsősorban az, hogy a delegáció tagjai megismerkedjenek a magyar digitális technológiákkal és megoldásokkal, valamint a nemzeti fejlesztési elképzelésekkel. A PTE részéről a delegációt Betlehem József általános, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettes és Tarrósy István nemzetközi igazgató fogadta. A találkozón a PTE több mint kilencven nigériai hallgatója közül többen jelen voltak, akik néhány szóban megosztották tapasztalataikat. Elmondásuk szerint nagyon szeretnek itt tanulni, mert a város gyönyörű és hallgatóbarát. A pécsi program része volt a baranyai megyeszékhely főbb nevezetességeinek a megtekintése, valamint a Magnus Aircraft Zrt-nél tett üzemlátogatás is.

Tarrósy István kiemelte: „A látogatás további új, elsősorban kutatási, kutatásfejlesztési kapcsolatokat hozhat Pécsre, és tovább erősíti a pécsi-afrikai kapcsolatokat, az egyik új, nigériai partnerintézményünk tekintetében is. Ez a Lagos State University, mellyel az Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitás keretében indítunk oktatói és hallgatói cseréket.”

Forrás:

PTE

Hírarchívum